Így ismerjük fel a szeparációs szorongást kutyánknál

Hazaérve a munkából a kanapé és a kint felejtett cipők szétrágva, és a szemetes sem volt biztonságban. Ha ezt rendszeresen műveli a házi kedvencünk, akkor valószínűleg szeparációs szorongástól szenved, ami következetes neveléssel orvosolható.

 

Mi a szeparációs stressz?
A szorongás gyökere abban keresendő, hogy a kutyák alapvetően társas lények, így a legtöbbjük nem viseli jól, ha sokáig egyedül kell lenniük. Még a legbékésebb, legjobban nevelt eb is elképesztő rombolásra képes, ha úgy érzi: elhagyták és magára maradt. A pánikoló kutya órákon keresztül hangosan ugat, vonyít, vagy módszeresen szétszed mindent, ami az útjába kerül. A szeparációs szorongás tulajdonképpen egyfajta viselkedészavar, amely kidolgozott nevelési módszerrel megszüntethető, illetve gyógyszeres kezelése is létezik, de ehhez csak akkor folyamodjunk, ha már minden egyéb lehetőséget kiaknáztunk, és állatorvosunk is ezt a megoldást javasolja.

 

Minden kutya szorong, ha egyedül hagyjuk?
A szeparáció okozta stressz általában olyan esetekben alakul ki, amikor a ”falka” sorrendje nem a megfelelő módon lett kialakítva, vagyis a kutya úgy érzi, ő a falkavezér, nem a Gazdi, és ő a felelős a család többi tagjának biztonságáért. Amikor elmegyünk otthonról, ezzel leválasztjuk őt a falkájáról, ami miatt a kutyusunk úgy érzi, nem képes ellátni a falkavezér szerepét. De az is vezethet szeparációs stresszhez, ha úgy neveljük a kutyát, hogy annak minden egyes kisebb nyüszítését komolyan vesszük. Így szép lassan hozzászokik ahhoz, hogy némi hisztivel bármit elérhet nálunk.

 

Kölyköknél megtévesztő lehet!
Nagyon fontos, hogy kölyök esetében az első napok sírását ne keverjük össze a szeparációs szorongással. Ilyenkor csak annyiról van szó, hogy a kutyusnak hiányzik a megszokott környezete, az anyja és a testvérei. Ha nem akarjuk elrontani az elején, a legjobb, amit tehetünk, hogy nem vesszük figyelembe a sírást (még ha ezt nehéz is kibírni), nem simogatjuk, és nem vesszük ölbe a kutyust minden egyes nyüszítésnél. Az állandó babusgatás mellőzésével elkerülhetjük, hogy később bepánikoljon, ha egyedül hagyjuk, illetve azzal is csak jót teszünk, ha már a kezdetektől fogva tudatosítjuk a kutyában, hogy mi vagyunk a főnökök.

 

Amikor elmegyünk otthonról
Soha ne köszönjünk el a kutyától, (a falkavezér sem kér engedélyt, hogy elhagyhassa a falkáját) és soha ne köszöntsük egyből a kutyánkat, ha hazaérünk. Elsőként mindig a családtagokat (vagyis az embereket) üdvözöljük, és a kutyát csak akkor hívjuk magunkhoz, ha már megnyugodott és nem ugrál. Ezzel tudatosítjuk benne, hogy ha elmegyünk otthonról, akkor visszatérünk hozzá és egyben azt is a tudtára adjuk, hogy mi vagyunk a főnökök.

 

Ha már megtörtént a baj
Ha a kutya nevelése nem a megfelelően történt, és notóriusan szétszedi a lakásunkat, míg mi nem vagyunk otthon, akkor nem marad más, mint helyrehozni a nevelési félresiklásokat. Ez nem büntetést vagy több megszorítást, hanem a határok megszabását és azok következetes betartását jelenti. Egy kiszámítható, rendszeres életvitelt kell a kedvencünk számára kialakítani, hogy biztonságban érezze magát akkor is, ha egyedül marad otthon.

 

  • Tudatosítani kell benne, hogy ki a falkavezér.
  • Ki kell jelölni a számára azokat a helyeket, ahol szabadon mozoghat, és azokat, ahová tilos belépnie (az is sokat segíthet, ha kutyakerítéssel leválasztunk neki egy részt, amikor elmegyünk otthonról).
  • Következetesség, következetesség! A szabályokat mindig tartassuk be vele: például csak akkor van játék, ha a gazdi úgy dönt, az ajtón mindig mi menjünk ki először, az ételhez pedig csak akkor nyúlhat hozzá, ha engedélyt adtunk rá. Ezek apróságoknak tűnhetnek, de nagyon sokat segítenek abban, hogy kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatunk.
  • Ne hagyjuk egész napra egyedül, még akkor sem, ha jól viseli, és vigyük minél többet kutyák, emberek közé.

 

Ha sikerül rendbe rakni a felborult hierarchiát, akkor nagy valószínűséggel meg fog szűnni a probléma, de ha ez mégsem történik meg, akkor érdemes szakemberhez fordulni, akinek egyéb eszközei is vannak a probléma megoldására. Ne felejtsük el az aranyszabályt: nincsen reménytelen kutya, csak türelmetlen gazdi!