5+1 hasznos tipp kisállattal utazóknak

Nyakunkon a nyár, így egyre aktuálisabb az utazások szervezése és a vakációra való készülődés. Ilyenkor egyre többen vágyunk arra, hogy kiránduljunk és kiszakadunk a város nyüzsgéséből. Sok gazdinak azonban arra is gondolnia kell, hogy biztonságosan utazhasson együtt kedvencével. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hogy még egyszerűbb legyen az utazás szervezése kisállattal.

 

1. Vizit az utazás előtt
Mielőtt útra kelnénk négylábú barátunkkal, látogassunk el állatorvosunkhoz. Ez nem csak azért fontos, hogy meggyőződjünk kisállatunk megfelelő egészségi állapotáról, hanem azért is, hogy tájékozódjunk, a szükséges dokumentumokról, gyógyszerekről és oltásokról az utazás előtt. Számos régióban kötelező a kisállat útlevél is, így szükség szerint erről is érdeklődhetünk állatorvosunknál. Mindenképpen tudassuk, hogy hová utazunk és lehetőség szerint kérjük el az orvos elérhetőségeit szükség esetére. Érdemes arról is megkérdezni, hogy milyen betegségek fordulhatnak elő a térségben, ahová utazásunkat tervezzük.

 

2. Üdvözöljük a fedélzeten!
Amennyiben repülőútra készülünk, első lépésként látogassunk el állatorvosunkhoz, hogy meggyőződjünk róla: kedvencünk megfelelő állapotban van a repüléshez. Második lépésként ellenőrizzük a légitársaság kisállatokkal való utazásról szóló szabályait, így tájékozódhatunk arról, hogyan vihetjük fel a gépre kutyánkat vagy cicánkat, illetve hány darab kennel vihető a fedélzetre – néhány légitársaságnál egy kennel felvihető kézipoggyászként az utastérbe, de a szabályozások eltérők. Bármelyik társaságot választjuk, egészségügyi tanúsítvány szükséges az állatorvostól, illetve kedvencünk útlevele, amely tartalmazza az azonosító- és egyéb szükséges dokumentumokat, amelyekkel az adott országba léphetünk. Emellett figyeljünk arra is, hogy kedvencünk veszettség elleni oltása érvényes-e, ugyanis enélkül nagy valószínűséggel nem utazhat. Sok kisállat számára kényelmesebb, ha a csomagtérben utazhat és nem az utasok között a gazdival együtt. De ha ragaszkodunk hozzá, utazhatunk kedvencünkkel együtt is, ebben az esetben kisállatunkat hordozójában, az előttünk lévő ülés alatt kell elhelyeznünk, amennyiben az illeszkedik a légitársaság poggyász-szabályozásához. Nem utolsó sorban mindenképpen meg kell említeni, hogy az állatorvosok nem javasolják a repülőgéppel való utazást a rövid orrú kutyák számára, ilyenek például a mopsz, az angol bulldog és a boxer. Ezek a kutyák sokkal nehezebben viselik a légnyomáskülönbséget, mint a normál méretű orral rendelkezők.

 

3. Öveket becsatolni
Az utazás stresszes lehet mind a háziállat, mind pedig a gazdi számára. Ha nem megyünk túl messze, akkor nekivághatunk autóval is. Ha ezt választjuk, először meg kell becsülnünk az időtartamot, és mindenképpen egyeztessünk állatorvosunkkal, hogy kisállatunk megfelelő kondícióban van-e egy hosszabb autós távhoz. Második lépésként pakoljunk be minden szükséges dolgot egy táskába, majd alakítsunk ki egy teret az autóban, ahol kedvencünk biztonságosan és kényelmesen utazhat velünk. Helyezzük el kis barátunk takaróját, kiságyát és a kedvenc játékait, ez segíteni fog abban, hogy otthonosan érezze magát. Fontos, hogy kutyánk vagy cicánk saját hordozójában utazzon, legfőképp biztonsági okokból fontos ez, például hirtelen fékezés esetén. Emellett érdemes 2-3 óránként szünetet tartani, megállni és picit megsétáltatni kedvencünket, hogy megnyújtóztathassa végtagjait. Végül pedig a legfontosabb, hogy soha ne hagyjuk kedvencünket az autóban! Hőgutát okozhatunk!

 

4. Kisállatbarát szállás
Az utazás tervezésekor kiemelten fontos, hogy ellenőrizzük, van-e kisállatbarát szállás a környéken. Vegyük figyelembe a szállás szabályait és feltételeit – ezt a lefoglalás előtt jobb, ha kétszer is ellenőrizzük. Ezenkívül nagyon hasznos, ha konzultálunk állatorvosunkkal és kikérjük a véleményét, hogy szerinte kedvencünk mennyire tud alkalmazkodni az új környezethez. Azt is érdemes megkérdezni, hogy milyen dokumentumok szükségesek a foglaláshoz, illetve tartózkodásunk alatt várható-e, hogy más kisállat is vendégeskedik a szálláson.

 

5. Kedvencünk nélkül
Ha kis kedvencünk nélkül tervezzük az utazást, győződjünk meg róla, hogy jó helyen lesz, amíg mi távol vagyunk. Ilyenkor a legjobb megoldás, ha egy családtagunkat vagy barátunkat bízzuk meg a felügyeletével. Az sem probléma, ha esetleg mégis más megoldást kell találnunk, hiszen rengeteg kisállat hotel és kisállat-szitter közül válogathatunk, akik boldogan vigyáznak kiskutyánkra, kiscicánkra, illetve egyéb állatunkra. Ebben az esetben minél több helyszínt látogassunk meg, hogy meggyőződhessünk: kedvencünk a legjobb kezekbe kerül. Mielőtt négylábú kis barátunkat új közösségben hagyjuk, mindenképpen egyeztessünk állatorvosunkkal, a fontos és javasolt oltásokról.

 

+1
A vakáció alatt is fordítsunk kiemelt figyelmet arra, hogy minden nap átnézzük kisállatunk bundáját, hogy nincs-e benne kullancs és bolha. Mivel néhány betegség lappangási ideje eltarthat pár hétig is, ezért mindenképpen figyeljük kutyánk vagy cicánk viselkedését még az utazásunk utáni időszakban is, ha pedig szükséges, vigyük állatorvoshoz.

Megosztás Tetszik